Fiat 500L Euro NCAP

2013. augusztus 05.

A FIAT 500L megkapta a kiváló ötcsillagos minősítést az Euro NCAP töréstesztjén

A Fiat új modellje által elért eredmény jelentőségét tovább növeli, hogy az Euro NCAP immár még szigorúbban vizsgálja a gépkocsik felnőtt és gyermek utasvédelmi, valamint gyalogosvédelmi teljesítményét, továbbá aktív biztonsági felszereltségét.
• A kiemelkedő teljesítmény a modell új „széles kompakt” architektúrájának tudható be, amelyet fejlesztése során több ezer órányi virtuális szimulációnak vetettek alá, komponensein és alrendszerein 200 tesztet végeztek, majd a platformon több mint száz becsapódási szimulációt, illetve ugyanennyi valós töréstesztet hajtottak végre.
• Megelőző biztonság: alapfelszerelés a nappali világítással felszerelt fényszóró és opció az automata kanyarvilágítás funkciót is betöltő ködfényszóró.
• Az opciós felszerelések között megtalálható továbbá az innovatív „városi fékvezérlési” rendszer, amely 30 km/óránál alacsonyabb sebesség esetén a fékek automatikus működtetésével képes elkerülni az ütközést, vagy enyhíteni annak súlyosságát.
• Aktív biztonság: alapfelszerelés a vészfékrásegítéssel (BAS) kiegészített blokkolásgátló (ABS), illetve a kifinomult menetstabilizáló elektronika (ESC), amely a kipörgésgátló (ASR), visszagurulásgátló, motorfék-szabályozó (MSR), kormányzási nyomaték-szabályozó (DST) és elektronikus borulásgátló (ERM) funkciókat is vezérli.
• Passzív biztonság: elülső és függönylégzsákok alapfelszerelésként – oldal- és térdlégzsákok opcióként rendelhetők –, hárompontos biztonsági övek kettős övelőfeszítővel és överőhatárolóval.

A FIAT 500L a lehetséges 100-ból 83 pontot szerzett, és ezzel ötcsillagos értékelést érdemelt ki az Euro NCAP nagy presztízsű ütközésbiztonsági vizsgálatán. A modell a felnőtt utasvédelmi vizsgálatokat 94 százalékos eredménnyel teljesítette, gyermek utasvédelmi teljesítménye 78 százalékos volt, a gyalogosvédelmi teszten pedig 65 százalékot ért el, míg vezetéstámogató biztonsági rendszereit 71 százalékra értékelte az Euro NCAP.

Az eredmény jelentőségét még inkább növeli, hogy a szervezet 2012-ben jelentős mértékben megszigorította az ötcsillagos felnőtt és gyermek utasvédelmi, valamint gyalogosvédelmi minősítés elérésének feltételeit. Ezzel a kiemelkedő eredménnyel a Fiat ismételten bebizonyította, hogy kiemelt figyelmet fordít a közlekedés minden szereplőjének személyes biztonságára.

Az új Fiat 500L minden hatályban lévő, nemzetközi ütközésvédelmi szabványt teljesít, és ezáltal a ma elérhető legmagasabb szintű biztonságot nyújtja utasainak, valamint a közlekedés további résztvevőinek .

A Fiat mérnökei fizikai prototípusok igénybe vétele nélkül, több ezer órányi szimuláció eredményeként hozták létre azt az új padlólemezt, amelyet elsőként az 500L hasznosít. A virtuális tervezés eredményét a fejlesztés későbbi fázisában, a kész autókon fizikai valójukban is igazolták: a gyár összesen 200 vizsgálatot végzett a jármű alrendszerein és komponensein, több mint 100 ütköztetéses szimulációt és ugyanennyi töréstesztet hajtottak végre, amelyek során minden elképzelhető baleseti helyzet hatásait felmértek, a frontális és oldalirányú ütközéstől kezdve a boruláson és a ráfutásos ütközésen át a gyalogosgázolásig. Ezen tesztek során változatos sebességtartományokban, eltérő jellegű és szerkezetű akadályokkal, a legkülönbözőbb testfelépítésű utasokkal vizsgálták a jármű biztonsági teljesítményét, igazodva a valós élethelyzetekben előforduló körülményekhez.

Mindezen erőfeszítések eredményeként a Fiat mérnökei egy olyan biztonsági utascellát hoztak létre, amelynek kettős elülső tetőoszlopa teljesíti az Egyesült Államokban hatályos valamennyi ütközésvédelmi, illetve méretezési és anyaghasználati előírásokat is. A három erőelvezetési útvonalból felépülő elülső vázrész szerkezeti szempontból igen egységes, ami frontális ütközés esetén kiszámítható, homogén deformációs és erőelnyelő képességet eredményez, függetlenül az ütközésben részt vevő másik jármű vagy akadály jellegétől és típusától. Ez a kialakítás egyformán forradalmi áttörést jelent az ütközési kompatibilitás terén, (hiszen a Fiat 500L orra kevésbé agresszívan találkozik a balesetben szereplő másik gépkocsi orrészével vagy oldalával), illetve a saját utasvédelem terén, mivel az egységes alakváltozás következtében az utasok elmozdulását meggátolni hivatott biztonsági rendszerek az ütközés jellegétől függetlenül hatékonyabban végezhetik feladatukat.

Az utasok teljes körű védelme érdekében a Fiat új városi egyterűje alapkivitelben kínálja a frontális és függönylégzsákokat (vezető oldali térdlégzsák opcióként rendelhető), továbbá a kettős övelőfeszítővel és överőhatárolóval felszerelt, hárompontos biztonsági öveket. Ezen kívül természetesen jelentős szerepet játszik az utas- és gyalogosvédelem terén a karosszéria, a motorházfedél, az ajtók, valamint a műszerfali kereszttartó elem, továbbá az ülések és a kormányoszlop. Az utóbbi ütközéskor összecsuklik, ezzel óvva a vezető mellkasát, illetve megakadályozva, hogy a mechanikus alkatrészek az utastérbe tolják a kormányoszlopot – ez különösen az Euro NCAP szabványainál jóval erőteljesebb, frontális ütközések esetén bír jelentőséggel.

Mindezeken túlmenően a Fiat 500L preventív biztonsági arzenáljának része a nappali menetfény funkcióval felvértezett fényszóró, valamint az automata kanyarvilágítás szolgáltatással rendelkező ködfényszóró is.

Az új modell ezen kívül alapfelszerelésként kínálja a következő aktív biztonsági rendszereket: vészfékrásegítéssel (BAS) felszerelt blokkolásgátló (ABS), valamint kifinomult menetstabilizáló elektronika (ESC), amely a gépkocsi stabilitását veszélyeztető határhelyzetekben közbeavatkozik, segítve a vezetőnek visszanyerni uralmát a jármű felett.

A Fiat 500L menetstabilizáló elektronikai rendszere (ESC) a következő, igen hasznos funkciókkal bír:
• ASR (kipörgésgátló) rendszer, amely a teljes sebességtartományban optimális tapadást biztosít a fékek, illetve a motor vezérlése révén, lehetővé téve, hogy a Fiat 500L rossz tapadású útfelületeken is biztonságosan közlekedhessen.
• Visszagurulásgátló: a rendszer a fékpedál felengedését követően körülbelül 2 másodpercen keresztül fenntartja a féknyomást, ezzel megkönnyítve az emelkedőn történő elindulást, anélkül, hogy a vezetőnek be kellene húznia a kéziféket.
• MSR (motorfék-szabályozás): ha a vezető rossz tapadási viszonyok mellett hirtelen visszavált, az MSR funkció a forgatónyomaték szabályozásával megakadályozza, hogy a hajtott kerekek blokkoljanak és megcsússzanak.
• DST (kormányzási nyomaték-szabályozás): a rendszer a menetbiztonságot és a vezethetőséget egyaránt javítja. Az aktív elektronikus kormánymű automatikusan korrigál, valamint alacsony tapadási együtthatójú felületen minden helyzetben ellensúlyozza a túlkormányzottságot.
• ERM (elektronikus borulásgátlás): ez a funkció akkor avatkozik közbe, ha az egyik kerék elemelkedik a talajról. Amennyiben az ERM extrém menetdinamikai jelenséget észlel, haladéktalanul a vezető segítségére siet, és helyreállítja a jármű stabilitását.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell emlékeznünk a vadonatúj „Városi fékvezérlés” rendszerről. Ez a berendezés képes felismerni a jármű útjába kerülő akadályokat, és – amennyiben a vezető nem lassít –automatikusan fékezve megakadályozni az ütközést. Bizonyos paraméterektől (útfelszín minősége, jármű pillanatnyi menetdinamikai jellemzői és haladási iránya, az akadály elhelyezkedése, a gumiabroncsok állapota, stb.) függően a rendszer akár teljesen meg tudja előzni a balesetet („ütközés elkerülése”), de legalábbis képes mérsékelni annak következményeit („ütközés enyhítése”).

A Fiat 500L ezen kifinomult rendszerei három további funkciót is a vezető rendelkezésére bocsátanak: az automata vészfékrendszert (AEB), a fékelőkészítést és a vészfékrásegítést. Ezek közül az első messzemenőkig meghagyja a vezető döntési szabadságát, illetve a jármű feletti uralmát, és kizárólag vészfékezés esetén lép működésbe, miután felmérte az akadály helyzetét és közeledésének ütemét, a jármű saját sebességét (30 km/óra alatt), oldalirányú gyorsulását, a kormányszöget, valamint a gázpedál állását, illetve annak változását. A „fékelőkészítés” funkció előzetesen megnöveli a féknyomást, és ezáltal gyorsabb fékreakciót tesz lehetővé, akár az automatikus vészfékrendszer működtetéséről, akár a vezető által végrehajtott lassítási manőverről van szó. A harmadik, vészfékrásegítő funkció felismeri a veszélyhelyzetet, és a fékpedál reakciójának megváltoztatása révén gyorsabb fékezést tesz lehetővé.

Főoldal SHOX